Április 30. és május 1-n került megrendezésre a MEFOB FESZT keretében a női és férfi futsal csapatok döntője.
A győri döntőbe a 18 férfi és a 11 női csapatból a négy-négy legjobb egyetem csapatai jutottak be.
Nőknél:
ELTE
TF
PTE
SZE
Férfiaknál:
ELTE-SEK
DE
PTE
SE
Keddi napra, a selejtezők párosítása az előzetes sorsolást követően alakultak ki.
Futsal Női elődöntő 1 PTE- TF ( 2:3)
Futsal Férfi előd 1 ELTE-SEK – DE (2 :5)
Futsal Női elődöntő 2 ELTE-SZE (1:4)
Futsal Férfi elődöntő 2 SE-PTE (0:2)
Az első napi eredmények alapján kialakultak a helyosztók párosításai.
Futsal Női 3. hely PTE – ELTE (1:3)
Futsal Férfi 3. hely ELTE-SEK – SE (2:4)
Futsal Női 1. hely TF – SZE (1:6)
Futsal Férfi 1. hely PTE – DE (2:6)
A szépszámú közönség élvezetes, jó iramú, izgalmaktól nem menetes mérkőzéseket láthatott. Már a selejtezők során is nem kevés meglepetés eredmény született. Az első alkalommal résztvevő széchenyis lányok sima három gólos győzelemmel jutottak a döntőbe. A pécsi lányok cím védőként érkeztek és cím védésre készültek, de már az első napon alul maradtak a TF csapatával szemben. Mentségükre legyen, hogy a lefújást követően Zalaegerszegen, bajnoki mérkőzés várt rájuk, melyet viszont fölényesen nyertek meg. Másnapi helyosztókon a dobogós esélyük is elszállt.
A győri egyetem csapata begyűjtötte története első MEFOB bajnoki címét. A bajnokcsapat tagjai: Filp Kinga, Jámbor Zsófia, Kiss Lilla, Kocsán Petra, Laposa Laura, Matyasovszki Dalma, Molnár Dorina, Patkó Tímea Virág, Sali Rebeka, Savanya Csilla, Török Noémi, Vida Boglárka, Zsédely Réka. A csapat vezetője Dr. Simon József, edzője Horváth Cs. Attila és Debreceni András.
A fiúk is szolgáltattak meglepetést. A favoritnak számító ELTE-SEK csapata a negyedik helyen végzett a tartalékosan felálló SOTE csapatával szemben. A döntőben a 2022/23 és döntőjének résztvevői csaptak össze, szó szerint. A parázs hangulatú, élvezetes mérkőzésen a pécsieknek nem sikerült revánsot venni az egy évvel korábbi fiaskóért, így ismét a Debrecen végzett a képzeletbeli dobogó legfelső fokán.
A csapat tagjai: Nyerges András, Szatmári Ákos, Molnár Szabolcs, Töviskerti Máté, Bács Zalán, Kiss Máté, Balbsi Máté, Harmati Tamás, Osztolykán Sándor, Papp Krisztofer, Nagy Ákos. csapat Edzője: Leute Lajos
A tornán a csapatvezetők szavazatai alapján megválasztásra került torna gólkirálynője és -királya: Kocsán Petra 5 gól (SZE), Papp Krisztofer 4 góllal (DE) érdemelte ki a megtisztelő címet.
A legtechnikásabb játékos: Farkas Jázmin (PTE), Harmati Tamás (DE)
Legjobb kapus: Török Noémi (SZE), Nyerges András (DE)
A kollégák a legjobb edzőt is kiválasztották, a két bajnokcsapat edzőjét tisztelték meg a címmel.
Horváth Cs. Attila (SZE) és Leute Lajos (DE) személyében érdemelte ki a megtisztelő címet.
Gratulálunk minden résztvevőnek, különdíjban részesülteknek, köszönet a segítőknek, játékvezetőknek.
Végeredmények:
Férfi:
1. DE
2. PTE
3. SE
4. ELTE-SEK
Női:
1. SZE
2. TF
3. ELTE
4. PTE