Az idei Asztalitenisz MEFOB döntőt egy nagyon magas színvonalú versenyként értékelhetjük, amit nagyon nagy érdeklődés övezett, rég nem látott népes mezőny indult, ami a versenyzők számára és minőségére egyaránt értendő.
A két nap alatt 8 különböző versenyszámban küzdött meg egymással közel 100 sportoló az ország mintegy 20 felsőoktatási intézményéből, és ebből hétszer a Pécsi Tudományegyetem hallgatói teljesítettek a legjobban! Dari Helga és Molnár Dávid mindhárom számban (egyéni, páros, csapat) aranyérmet szerzett, ami külön kiemelendő.
Nagy öröm, hogy a férfi és női extraliga meghatározó játékosai, korábbi utánpótlás válogatott versenyzők, és felnőtt válogatott kerettagok is elindultak, egy nagyon jó színvonalú döntőt sikerült megrendezni Győrben, ami kiváló főpróba volt a júliusban Debrecenben megrendezésre kerülő Európai Egyetemi Játékokra, ahol több hazai egyetem is képviseltetni fogja magát asztalitenisz sportágban is.
Eredmények:
Férfi csapat
- Kovács Sebestyén, Molnár Dávid (PTE I.)
- Kovács Gábor, Kiss Dániel Gábor (TF I.)
- Terék Norbert, Pálfy János Jakab (SZPA)
Molnár István Patrik, Kovács Dávid, Szklenár Máté (ÓE I.)
Női csapat
- Dari Helga, Laskai Írisz (PTE I.)
- Adamik Csenge, Czeglédi Dorka (BME)
- Fejős Anna, Kiss Dorottya (SZTE)
Jankus Dóra, Szórád Henrietta, Molnár Rebeka (PTE II.)
Férfi páros
- Kovács Sebestyén – Molnár Dávid (PTE)
- Terék Norbert – Pálfy János Jakab (SZPA)
- Kovács Gábor – Kiss Dániel Gábor (TF)
Mihalovity Dominik – Varga Csaba Koppány (PTE)
Női páros
- Dari Helga – Laskai Írisz (PTE)
- Adamik Csenge – Czeglédi Dorka (BME)
- Tóth Nóra – Rácz Dóra (SZE)
Jankus Dóra – Szórád Henrietta (PTE)
Férfi egyéni
- Molnár Dávid (PTE)
- Huzsvár Erik (KGRE)
- Molnár István Patrik (ÓE)
Kovács Gábor (TF)
Női egyéni
- Dari Helga (PTE)
- Fejős Anna (SZTE)
- Adamik Csenge (BME)
Laskai Írisz (PTE)
Amatőr összevont egyéni
- Huang Rong (PTE)
- Kurucz Máté (BCE)
- Márki Gergely (BME)
Gyalus Bence (BGE)
Oktatói/dolgozói egyéni
- Varga László (BGE)
- Szabó Gyula (PTE)
- Molnár Sándor (ÓE)
Trencsényi Márk (SZE)